A Titanic nevű gőzös 1912-ben épült Belfastban, fényűzésével és méreteivel minden hajót felülmúlt. A Titanic-ot a White Star Line nevű hajózási vállalat építette,hogy legyőzze a konkures vállalatot a Cunard Line-t. A versengés oka az Atlanti óceánt leggyorsabban átszelő hajónak járó díj, a Kék Szalag volt.
A Titanic hossza 882,5 láb volt,ami több mint az Empire States Building magassága. A hajón a harmadosztály olyan volt mint más hajók másodosztálya. A jegyek persze nagyon drágák voltak, még a harmadosztályra is, ahol többnyire bevándorlók utaztak. A Titanic-ot elsüllyeszthetetlennek tartották a vízzáró ajtók miatt, amik az akkori kor legmodernebb berendezésének számítottak. 1912 április 10-én,Southepmtonból indult első-és egyben utolsó-útjára. Cherbourgban és Queensotwnban még utasokat vett fel, majd 1316 utassal és 891 fő személyzettel elindult New York felé. A White Star Line igazgatója, J.Bruce Ismay is hajón utazott. Ismay nagy sebességet követelt, és a hajó jóval északabbra tartott, mint ilyenkor biztonságos lenne. A hajó több figyelmeztetést is kapott a jégveszélyre, ám egyiket sem vették figyelembe és továbbra is egy jégzóna felé tartottak. A harmadik napon, április 14-én,este 11:40-kor a hajó jéghegynek ütközött. Aznap este tükörsima volt az óceán, így nehezebb volt észrevenni a jéghegyet, ráadásul az őrszemeknek távcsövük sem volt. A jéghegy a hajó jobb oldalának egy részét alul súrolta, így az első öt kamrát elárasztott a víz. A hajó négy elárasztott kamrával fennmaradt volna a vízen, de öttel már nem. A Titanic halálra volt ítélve. A mentőcsónakokban csak az utasok felének volt hely, de így is jóval kevesebb utast ültettek a csónakokba, mint amennyinek hely lett volna. Először a nők és a gyerekek szállhattak be, később már férfiak is. A fedélközben utazókról időközben megfeledkeztek, be voltak zárva az alsóbb szintekre, nem engedték fel őket. A hajó orra lassan előre dőlt,majd süllyedni kezdett. A rádiósok kétségbeesetten kértek segítséget a közelben lévő hajóktól,de a legközelebbi Carpathia is csak akkorra tudott volna odaérni, amikorra már a hajó elsüllyed. A legtöbb ember nem akarta elhinni hogy az elsüllyeszthetetlen Titanic mégis elsüllyed. Mire az összes mentőcsónakot leeresztették,a hajó orra már szinte teljesen lesüllyedt. Időközben az egyik kémény le is dőlt. Akik csónak nélkül maradtak,azoknak kevés esélyük maradt a túlélésre.2:20 perckor a hajó függőlegesen állt,kettétört és elsüllyedt. A Carpathia t csak hajnali fél négykor érte el az első mentőcsónak. Miután az összes túlélő(705) felszállt a hajóra, a Carpathia elindult New York felé.
írta:Bee |